Kora reggel érkezett a gépünk Nápoly repterére, onnan Alibusszal mentünk a Piazza Garibaldira (3 euro/fő). Ez egy hatalmas tér, felújítási munkálatokkal, rengeteg bazárossal, keresztbe-kasul vezető autósokkal és össze-vissza járkáló gyalogosokkal. A tér egyik végében a Stazione Centrale, azaz a központi pályaudvar található. Itt letettük a csomagjainkat a megőrzőben (este 8-ig tároltunk ott három csomagot, 24 eurót fizettünk összesen), és nyakunkba vettük a várost.
Pályaudvar - Corso Umberto - Via Duomo - Duomo San Gennaro - Via dei Tribunali - Piazza Garibaldi (pályaudvar)
Először a Corso Umbertóról nyíló Via Cesare Sersalét kerestük, első nápolyi pizzánkat ott akartuk megenni. Egy bácsit megkérdeztünk: "Da Michele?" Rögtön mutatta is, merre van; még biztosabbak voltunk, hogy jó lesz a pizza, ha már egy találomra megszólított idős ember is hallott róla... A Da Michelét aznap nem találtuk meg, három nap múlva leltünk csak rá - átalakítás miatt zárva :(
FYI: azóta minden bizonnyal újra megnyitott, aug. 22-ig tartott a felújítás a felirat tanúsága szerint.
A Corso Umbertóról a Via Duomón jobbra fordulva folytattuk utunkat, ahol rábukkantunk a San Gennaro dómra, Nápoly első, ám legmeghökkentőbb templomélménye maradt. (Ez pedig nagy szó, mert Nápolyban sokféle, igen karakteres templom van, megmaradnak az ember emlékezetében.)
San Gennaro (nem igazán adja vissza a kép a templom hatalmas méreteit)
A San Gennarótól a Via Duomón kicsit visszafelé sétálva a Via dei Tribunalira fordultunk (balra). Ez egy keskeny kis utca, itt is érvényes, ami minden hasonló utcácskára Nápolyban: meg-megáll az ember bámészkodni, bekukkant egy-egy kapualjba, és annyi meglepetés várja... Aztán továbbsétálva előtűnik egy terecske, oszloppal a közepén:
A Via dei Tribunali végén rátaláltunk a városi bíróság épületére:
Az épületet jobbról megkerülve Nápoly "sűrejébe" mentünk, majd visszaverekedtük magunkat a Piazza Garibaldi felé. Itt találtunk rá a Meleg szívvel... című bejegyzésben említett pizzériára (Fortuna), ahol először négyrét hajtott sonkás pizzát vettünk elvitelre 1,5 euróért. Mennyei volt.
A pályaudvartól az Újvárig
Visszatérve a pályaudvarra,megvettünk az artecardokat (ld. szintén Meleg szívvel... bejegyzésben), majd a Corso Garibaldin elindultunk a tengerpart irányába. Itt ezt találtuk:
A Corso Garibaldiról jobbra fordulva hosszan mentünk a kikötők mellett, a városkép végig ilyen volt:
Újvártól a Tojásvárig
A következőkben megnéztük
- az Újvárat, ahová bemenni két dolog miatt érdemes: (1) panoráma a tengerre (2) a mai Nápoly városi tanácsának tanácsterme;
FYI: Az Újvárhoz közeli partszakaszon lehet megvenni a kompjegyeket Caprira, viszont a pénztár csak kompindulás előtt fél-egy órával nyit.
- a Galleria Umbertót, amit a pesti Párizsi udvarhoz tudnám hasonlítani: az épület önmaga a látnivaló (az alsó szinten üzletek, bankok működnek);
- a királyi palotát (Palazzo Reale), amely hatalmas, vörös-szürke (a vörös színt és a szürke köveket előszeretettel használták a városban) épületével lenyűgöz, egészen addig, amíg az ember nem látta Casertát, a Bourbonok "vidéki" kastélyát, ahova a nápolyi palotájukat hátrahagyva költöztek;
- a vele szemben lévő templomot, ami kívülről sokat ígér, ám belül nincs semmi különös).
Ínycsiklandó sorbettót ettünk az útikönyvek által is ajánlott Gambrinus cukrászdában, amit a Galleria Umbertótól a Piazza Plebiscito - amelynek egyik oldalán a fent említett templom, másik oldalán pedig a királyi palota áll - felé indulva találhatunk meg.
Mindezek után - a Piazza Plebiscitót magunk mögött hagyva - elindultunk a tengerparti sétányon, isteni sárgadinnye fagyit nyalogatva (ezt útközben vettük, a tér sarkán álló fagyistól).
A híresztelésekkel ellentétben tisztának találtuk itt a tengert, fürdésre alkalmas, rengeteg helybéli él is a lehetőséggel:
A sétány ezen szakasza tetszett a legjobban (a Tojásváron túli rész is szép: jóval tágasabb, viszont sajnos a forgalom is sokkal nagyobb):
Tojásvártól vissza a pályaudvarra (Villa Comunale, Piazza Amadeo)
A napi kedvencünk a Tojásvár (Castel dell'Ovo) volt, oda mindenképpen be kell menni (úgy emlékszem, nincs is belépő):
A Tojásvár után a korzón folytattuk utunkat a Villa Comunaléig. Ez egy park, ami otthont ad az antikvárium épületének. Ücsörögtünk kicsit a pálmafák alatt, majd a Piazza Amadeo felé vettük az irányt, a Via San Pasqualén keresztül, ahol bal oldalt nagyon jó fagyizó van - talán Nápoly legjobbja.
A Piazza Amadeo (lent) pedig egy roppant helyes kis tér, innen mentünk metróval vissza a Garibaldira.
A Garibaldin, a Pizzeria Fortunában elfogyasztottuk első nápolyi vacsoránkat. A menü pizza volt - csakúgy, mint a további öt estén :), a legfinomabb* campaniai tartózkodásunk alatt.
* Az elfogyasztott pizzák számának növekedésével felmerült bennünk a kétely, hogy a Fortunában evett pizza a rangsorban azért van előkelő helyen, mert itt ért minket az "első-élmény". Az utolsó nápolyi napunkon, a római vonat indulása előtt elmentünk bizonyságot szerezni: tucatnál is több pizzán túl, még mindig a legjobbnak találtuk azt az első, emlékezetes Margheritát...
Este nyolc óra körül indultunk a Circumvesuvianával Pompeibe, hogy elfoglaljuk szállásunkat (=felverjük a kis lakunkat:).
